Év végi köszöntő

A megvilágosodás legnagyobb akadálya az az igen elterjedt hit, miszerint valami …

A megvilágosodás legnagyobb akadálya az az igen elterjedt hit, miszerint valami ritka és különleges dologról van szó. Fontos, hogy ezt legyőzd magadban. Legalább odáig el kell jutnod, hogy képes legyél azt mondani magadnak: „Fogalmam sincs, mi igaz abból, hogy a megvilágosodás nehéz.”

Amikor ez sikerül, egyszerre elérhetővé válik számodra. Gondolj csak bele: ha ez a jelenlét van minden létező mögött, nem lehet ritka vagy nehezen elérhető, ha csak te magad nem állsz ellen neki. Az egész lényege azonban nem teoretikus,( elméleti) hanem gyakorlati. Senki nem taníthatja meg neked, ahogyan nekem sem tanította soha senki.   ( A nem én tana)

A megvilágosodás legcsodálatosabb része, hogy amint elkezdesz nem a beléd táplált programok és kötöttségek szerint működni, az „én”, aki addig az életedet élte, eltűnik. A legtöbb ember ugyanis csupán azt az „én”-t ismeri, aki ezt a mostani életet éli. Ha azonban valaki átlát, túllát ezen, megtapasztalhatja, hogy ami valójában mozgatja és működteti ezt az életet, a lét energiája, az életenergia, mely  minden létező élő lényben  megnyilvánul.

A te életedben is biztosan voltak már pillanatok, még ha nem is tudatosultak benned, amikor átmenetileg megfeledkeztél az „én”-ről, amellyel általában azonosítod magad. Az ilyesmi történhet teljesen spontán módon, például valamilyen gyönyörű látvány hatására, de származhat az ego feledékenységéből is. Az emberek általában elmennek ezek mellett a pillanatok mellett. A „szép pillanatok” megélése után ugyanis önműködően újraépítik régi, jól megszokott identitás tudatukat. Pedig valójában ezek a pillanatok adnak lehetőséget rá, hogy bekukucskálj a látszat fátyla mögé, és megpillantsd a mögötte lévő valóságot. Ha elkezded tudatosan keresni ezeket az alkalmakat, egész biztosan fel fogod ismerni őket. Ilyenkor az elme hirtelen megszűnik tovább gondolni saját történetét. Azt veszed észre, hogy bár különálló identitásod, én-tudatod  ideiglenesen elhagyott, igaz valód nem szűnt meg létezni. Ezekben a különleges pillanatokban tedd fel magadnak a kérdést: „Mi az én igaz valóm? Ha identitásom kikapcsolásával nem tűnök el, akkor kicsoda-micsoda is vagyok valójában?” Vagy még inkább: „Mi vagyok akkor, amikor éppen „eltűnök”?

A „mi vagyok én” kérdése általában beindítja az elme fogaskerekeit. Újabb gondolatok érkeznek szépen sorban, hacsak az igazi intelligencia közbe nem szól: „Na, várjunk csak, hiszen ezek megint csak gondolatok.” A gondolatok között azonban mindig van egy pici szünet, egy résnyi csend, ha képes vagy ebben teljes mértékben jelen lenni, felfüggesztheted megszokott identitásodat.-( A vipasszana gyakorlat vezet rá.)- Ahogy én-tudatod beleugrik ebbe a gondolatközi űrbe, jelenlétérzésed azonnal szertefoszlik. Ez azonban túlságosan zavarba ejtő az elme számára, amely nincs hozzászokva a senki-léthez, épp ezért megpróbálja minél gyorsabban betölteni ezt az űrt. ,Az nem lehet, hogy senki vagyok” gondolja magában. Értelmetlen dolog lenne azonban „valamivel”, egy újabb nézettel feltölteni a keletkezett rést. Ha valóban tudni szeretnéd, ki is vagy, éld csak meg ezt az űrt, tapasztald meg a megnyílást, és hagyd, hogy kibontakozzon benned. Ez a lehető legjobb módja, hogy megismerd önmagad.

Ez az a pont, ahol a spiritualitás már nemcsak igaz, de kalandos és szórakoztató is. „Ez a megnyílás, ez a jelenlét , -nevezd, ahogy akarod,- ez lennék én?” Ilyenkor érzed, hogy valami olyasmi történik veled, ami nem a gondolataid, meggyőződéseid, vagy hited terméke. Ha sikerül valóban befogadnod ezt az állapotot, az identitás nélküli tudatosság önmagában is elég, hogy elsöprő erejű csapást mérjen az elmére.

Erre utal a zen, amikor a „nem-teremtettről” beszél, hiszen ez a jelenlét az egyetlen olyan dolog, amelyet nem az elme hozott létre.

A Bibliában található egy gyönyörű példázat, miszerint egyszerűbb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyek országába. Ha ragaszkodsz identitásodhoz, -lehet az a lehető legspirituálisabb, legszentebb identitás, -az épp olyan, mint ha megpróbálnál átpréselni egy tevét a tű fokán. A kép, amellyel azonosítod magad, túl durva, túl nagy, túl hazug, túl mesterkélt ahhoz, hogy belépjen az igazság birodalmába. Létezik azonban valami, ami még a legeslegapróbb tű fokán is képes át siklani. Ez pedig nem más, mint a tágasság, a te saját semmi-léted, amely számára mindig nyitva áll a mennyek kapuja. (Egyszerűen csak tedd félre a nekem velem hozzám értem, szerint felvázolt nézeted!) Hiszen ez utóbbin túlra egyikünk sem viheti magával önző, énközpontú identitásának egyetlen apró darabkáját sem.

A mennyország tehát az a tapasztalás, amely akkor jön el, amikor megéljük saját semmi-létünket. Amikor ráébredünk tiszta tudatunkra, és megértjük, hogy nem vagyunk több alaktalan és tiszta szellemnél. Amikor rájövünk, hogy ugyanez a forma nélküli szellem az alapja, a mozgatórugója mindennek. Mi lehet mennyeibb annál, mint amikor minden lépésben ez a szellem, ez az eszencia tölti be testünket?

Ez az igazi újjászületés. Mert az újjászületés nemcsak egy megrázó erejű vallásos átalakulás. Bár ez utóbbi is lehet szép élmény, mégsem több, mint, ha átöltöznél. Az igazi újjászületésben azonban nem csupán új, tetszetősebb spirituális ruhát öltesz, de szó szerint újra megszületsz. Pontosabban mondva meg-nem-születsz, mivel rájössz, hogy amit te „életem”-nek nevezel, azt igazából nem az „én”-ed, hanem a végtelen semmi-(eredendő szellemiséged) éli.

Attól még, hogy ráébredsz a valóságra, és spirituálisan megvilágosodsz, életed nem válik a jószerencse diadalútjává. Ha így történne, az nem lenne a mindent legyőző béke állapota. Hiszen gondolj csak bele: amikor jól vagyunk, nem nehéz békésnek maradnunk. Az élet azonban nem ilyen, sokkal inkább a hullámzó, néha háborgó óceánhoz hasonlít. Legyenek azonban a hullámok magasan tornyosulók vagy lágyan simogatók, a nagy víz ugyanolyan szent, és téged, a „senkit” nem érinthet meg változása. Abban az ébrenlétben, amelyről én beszélek, olyan békére lelsz, amely minden fölött áll. Ha eléred, többé nem kívánod, hogy jobban menjenek a dolgaid. Csak hagyod, hogy menjenek; hiszen ez az élet. Az egész nem érint meg többé. Csak teszed a dolgod, és nem társítasz, nem  gerjesztesz fölöslegesen zavaró érzelmeket.

Forrás: Adyashanti – Az üresség tánca (részlet)

Kedves Gyakorló társaim, kedves tanítványok ezzel a kis ösztönző tanítással szeretnénk kívánni Békés és Élményekben Gazdag Új Évet és kitartást a további közös munkában, az Önfelismerés útján!

2017. decemberében még várunk benneteket két programmal.

Szerdán, December 27-én du. 17 órától közös filmnézés.

Szombaton, December 30-án, 10 órától 17 óráig II. Reiki Beavatás.