Inspiráció
Az ember, olyan, mint a gyertya.
Mikor megszületünk, elkezd világítani a fényünk és ez a fény fejlődésünk/életünk során egyre fényesebb lehet (jobb esetben) vagy éppen pislákol illetve mindkettő felváltva. Nap, mint nap, sok hatás ér bennünket, ami nem véletlen, hiszen tapasztalni jöttünk ide.
Az ember egy idő után rájön arra, hogy az élet sokkal több, mint amit lát és bemagyaráznak neki. Felmerülhet benne egy kérdés, és ha nem kap választ rá, vagy amit kap, arról érzi, hogy az nem a teljesség, elkezd keresni. Valaki egy életen át keres, és nem talál választ.
Jómagam hálát érzek, azért, mert úgy gondolom, hogy találtam. Nemcsak választ, ez több annál. Utat.
Utat, melyen úgy érzem, érdemes haladni. Nem könnyű, de tudom, hogy van út és azon járhatok. Sok embertársamnak lehet, hogy látszólag könnyebb az élet, de közülük sokan, sajnos, lehet nem is tudják, hogy van út. Hiszem, hogy ahogy az úton haladunk a fény/fényünk egyre nagyobb lehet. Ez egyszerre áldás és felelősség is. Felelősség, hogy megoszd másokkal. Ezt a lángot vagy mi gyújtottuk meg még korábban vagy „kaptuk” örökül. Kaptuk örökül a bölcsességgel, ami sokáig lelkünk mélyén lapul, mintha csak azt várná: „Ember, mikor ébredsz fel?” Ha ennek a bölcsességnek a csíráját felfedezzük magunkba, akkor talán sikerülhet tovább örökíteni gyermekeinknek, tovább adni embertársainknak. Hiszem, hogy a fény csak abban válik áldássá, ki megosztja.
Mi emberek félünk és sajnos a félelem közben, amit az egónk „talál” ki, oly sokat veszítünk, csak ennek nem vagyunk tudatában. Annyiszor félünk azt mondani, hogy KÖSZÖNÖM, mert nehogy a másik félre értse. Annyiszor nem mondunk ki dolgokat, minek következtében életek változnak meg és elszalad a lehetőség.
Azzal csapjuk be saját magunkat, hogy úgyis lesz rá még alkalom.
Dédelgetjük az egónkat.
Az a baj, hogy azt hisszük, van időnk. A félelemmel bezárjuk saját magunkat, a biztonságosnak látszó kis világunkba, közben persze a frusztráció csak nő bennünk, és ha nem tudjuk kezelni, átalakítani, akkor az, nem tesz jót se magunknak sem a körülöttünk lévőknek.
Sajnos bennem is van sokszor félelem, de legalább most már felismerem – legalábbis azt hiszem -, amit annak köszönhetek, hogy rátaláltam az ösvényre.
Köszönöm mestereimnek, hogy tanulhatok tőlük és hálás vagyok a közösség tagjainak is, hogy befogadtak, oly sok hibám ellenére és örömmel gondolok két bajai tagtársamra is, akik megmutatták számomra, hogy van lehetőség a fejlődésre.
Hálásan köszönöm!
Attila
Legközelebbi programok
2016. november 6-án, vasárnap: II. fokozatú Reiki beavatás lesz.
Jelentkezés telefonon: 06 20 / 927-3471.
2016. november 12-én, szombaton: Nyílt nap, Gyakorló nap
2016. november 13-án, vasárnap: Meditációs tanfolyam
Önismeret és önfejlesztés – Szamatha és Vipasszana.
Érdeklődni és jelentkezni lehet telefonon.
2016. november 17- 20-ig: Vipasszana 4 napos elvonulás.
Szeretettel várunk!
Hegedűs Csaba és Hegedűsné Zentai Zsuzsanna