Szamantabhadra, az Ősbuddha imája
Amitől a hat világ élőlényei önkéntelenül is megvilágosodnak
– Samantabhadra Sutra –
fordította Agócs Tamás!
Ho!
Az egész szamszára és nirvána,
Összes világával és lakójával együtt,
Egy és ugyanazon az alapon nyugszik,
Az egyik mégis a nemtudás, a másik a tudás útja,
Az egyik a nemtudás, a másik a tudás varázslata.
Szamantabhadra imája révén,
Érje el mindenki a teljes megvilágosodást
A valóságtartomány palotájában!
Az egyetemes alap mindentől független,
Magától meglévő, kifejezhetetlen, végtelen jelenlét,
Ami sem szamszárának, sem nirvánának nem nevezhető.
Aki tud róla, az Buddha, felébredett;
Aki nem, az a szamszárában bolyongó lény.
A három birodalom valamennyi élőlénye
Szerezzen tudomást e kifejezhetetlen alapról!
Én, Szamantabhadra, az Ősbuddha,
Erről az ok és feltétel nélküli alapról,
Ugyanazon az alapon, időtlen tudással bírok,
Nem tekintem sem külső, sem belső valóságnak,
És nem hagyom a feledés homályába merülni,
Ezért kivetítéseimet semmi sem szennyezi.
Aki az önmagáról tudó tudásban él,
Attól a három birodalom is összedőlhet, mégse fél,
Nem kötődik a vágy öt tárgyához,
Mert a gondolat nélküli, magától eredő tudásban
Nincs anyagi valóság, sem öt mérgező érzelem.
A tudás elfojthatatlan ragyogása
Az ötfajta bölcsesség közös forrása,
Az öt kifejlett bölcsességből pedig
Az Ősbuddha öt nemzetsége származik.
Az ő bölcsességük kiteljesedésével
Negyvenkét békés buddha jelenik meg,
Majd az öt bölcsesség ereje feltámad,
És létrehozza a hatvan haragvó buddhát,
Hogy az alap soha ne merüljön feledésbe.
Az Őseredeti Buddha én vagyok,
Így imámban azért fohászkodom,
Hogy a három birodalomban bolyongó lények
Ismerjenek rá a magától meglévő tudásra,
És teljesedjenek ki a határtalan bölcsességben!
Elképzelhetetlenül sok formában nyilvánulok meg;
Jelenéstestek milliárdjait bocsájtom szét szakadatlanul,
Hogy mindenkinek azt tanítsam, ami megfékezi.
Együttérző imámmal mentsem meg
A három birodalomban bolyongó lényeket
Mind a hat világba születéstől!
Az idők kezdetén eltévelyedő lények
Nem eszméltek rá az alap tudására,
Emlékezet nélküli tompaságba estek,
És e nemtudásból fakad minden tévedésük.
Váratlan eszméletvesztésüket
Rémület és nyugtalanság követte:
Ebből lett az „én” és az ellen-félnek tartott „másik”,
És ahogy a szokásaik egymás után kiépültek,
Szép lassacskán rákaptak a szamszárára.
Kialakult az öt méreg. az ötfajta gyötrő érzés,
És az öt mérgező tett szakadatlan folyamata.
Mivel az emlékezetvesztés, a nemtudás,
A lények eltévelyedésének legelső oka,
Én, a Buddha, azért imádkozom,
Hogy a tudást ismerjék fel önmagukban!
A velük együttszülető nemtudás
Az emlékezetvesztés és a zaklatottság,
A gondolati-fogalmi nemtudás pedig
Az „én” és a „más” megkülönböztetése.
A velük együttszülető és a fogalmi nemtudás
A lények tévelygésének két alapvető oka.
Én, a Buddha, azért imádkozom,
Hogy a szamszára összes élőlénye
Ocsúdjon fel az emlékezetvesztés sűrű homályából,
Tisztuljon meg a kettős észleléstől,
És ismerje föl a tudás eredeti ábrázatát!
A kettősségben tapasztalót kétségek emésztik,
És bizonytalan kötődések keletkeznek benne,
Melyek lassan vaskos szokásokká állnak össze:
Étel, vagyon, ruha, otthon és barátok,
Öt érzéki tárgy és szerető társ utáni vággyá;
A kellemeshez való kötődéssé, mely fájdalmat okoz.
Mindezek csak világi tévelygések!
A kettős tapasztalás tettei kifogyhatatlanok.
Amikor a kötődés gyümölcse beérik,
Sóvár szellemnek születik, akit örök éhszomj emészt,
A kielégíthetetlenség iszonyatos kínja!
Én, a Buddha, azért imádkozom,
Hogy az örökös sóvárgástól elgyötört lények
Ne akarjanak szabadulni kínzó vágyaiktól,
De ne is azonosuljanak kötődéseikkel,
Hanem engedjék el az érzést önnön otthonában,
És amikor elérik a tudás természetes állapotát,
Nyerjék el a gondolkodó bölcsességet!
A külső világ látszataival szemben
A tudatban homályos rettegés ébred.
Ha az idegenkedés szokása megrögzül,
Az ellenségeskedéshez, erőszakhoz, öldökléshez vezet.
Ha a haragvó gyűlölet gyümölcse beérik,
Pokolra születik, ahol forróság gyötri,
Az élve megfőzetés iszonyatos kínja!
Én, a Buddha, azért imádkozom,
Hogy ha a szamszárában bolyongó lényekben
Erőteljes ellenszenv és gyűlölködés ébred,
Ne fojtsák el, de ne is táplálják magukban,
Hanem engedjék el önnön otthonában,
És amikor elérik a tudás természetes állapotát,
Fedezzék fel a világosan-látó bölcsességet!
Ha a tudaton gőgös önteltség lesz úrrá,
Másokat alábbvalónak, vetélytársának tekint,
Végül, túlzott elbizakodottsága folytán,
A háborúság szenvedéseit kell átélnie.
Amikor e tettének gyümölcse beérik,
Istennek születik, akire végül hanyatlás vár,
A rettenetes bukás iszonyatos kínja!
Én, a Buddha. azért imádkozom,
Hogy ha a lények tudatában gőg, önhittség ébred,
Engedjék el az érzést önnön otthonában,
És amikor elérik a tudás természetes állapotát,
Ismerjék fel azonosságukat az összes többi lénnyel!
A kettős tapasztalás megrögzött szokásából
Magát felmagasztalja, és becsmérel másokat,
Harciassága és versengése odáig fokozódhat,
Hogy az öldöklő félistenek világába születik,
Aminek pokolba zuhanás lesz a végeredménye.
Én, a Buddha, azért imádkozom,
Hogy az egymással versengő, vetekedő lények,
Engedjék el a viaskodást önnön otthonában,
És amikor elérik a tudás természetes állapotát,
Érjék el az akadálytalanul cselekvő bölcsességet!
A tudatlan közönyösségből és a szétszórtságból
Lustaság, fásultság és feledékenység fakad,
És ennek az érzéketlen, ostoba tudatállapotnak
Védtelen vadállattá születés a végeredménye.
Én, a Buddha, azért imádkozom,
Hogy az elbutult lények tompa elméjében
Ébredjen fel a tudatosság tiszta fénye,
És fedezzék fel a gondolat nélküli bölcsességet!
A három birodalom minden élőlénye
Azonos az alappal: velem, a Buddhával,
Ám míg ők a tudatlanság tévútjára léptek,
És azóta is értelmetlen dolgokat művelnek:
A hatféle tett csalóka álmait kergetik,
Addig én örökkön-örökké Buddha maradok,
Hogy jelenéseimmel mind a hat világot megfékezzem.
Szamantabhadra imája révén,
Érje el minden lény, kivétel nélkül,
A valóságtartományban a teljes buddhaságot!
EMAHÓ!
Ettől kezdve, ha a jógin vagy jóginí,
Felébreszti magában a helyes tudást,
És elmondja e nagyhatású imát,
Valamennyi lény, aki csak meghallja,
Három születésen belül megvilágosodik.
Ha nap- vagy holdfogyatkozáskor,
Rossz bolygóállás vagy földrengés esetén,
Napfordulókor, illetve újév kezdetén,
Elképzeli magát mint Szamantabhadrát,
És mindenki hallatára elmondja ezt az imát,
A három birodalom minden élőlénye,
A jógi imájának ereje révén,
Szabaduljon meg az összes szenvedéstől,
És végül érje el a teljes buddhaságot!
E nagyhatású ima, melynek hallatán az összes lény önkéntelenül is megvilágosodik, a Nagy Teljességet, Szamantabhadra Tudatát Közvetlenül Bemutató Tantra kilencedik fejezetét képezi.
Godemcsen (tGod ldem can) termáját tibetiről magyarra fordította Agócs Tamás. Korábbi változata Keith Dowman kommentárjával együtt megjelent a 11. számú Dharma-füzetben (2002). Az új fordítás a thaiföldi Elefántszigeten készült 2010 decemberében. Váljon minden lény javára!
SZARVAMANGALAM!
Programok
Térkép érzelmeink átalakításához – 2020. június 27. szombat, 10:00-17:00
Enneagram tanfolyam
A tanfolyamon való részvétel díja: 18.000 Ft, ismétlőknek 4.400 Ft.
https://ekfszr.hu/tanfolyamok/terkep-erzelmeink-atalakitasahoz/