A közösség bankszámlája:
10401268-50526648-84551003
Köszönjük az adományokat!
Kulcsok a megértéshez
NagyításEgyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a „nem tudományos” gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami van a levegőben, valami olyan dolog, ami egyre nagyobb méreteket öltve tör felfelé. Ez a valami az emberekben egy erős késztetésként jelenik meg. Ezt a belső késztetést a Földünk rezgésének erőteljes megváltozása okozza, a hatás és a visszahatás törvénye alapján. Minden létező a világegyetemben a gondolatból származik. A gondolat minősége határozza meg a teremtést és ennek következményét, a visszahatást, vagyis a következményt.
Az emberek egyre nagyobb tömege kezd ráébredni, hogy elégedetlen a visszahatással, a következménnyel. Még nem tudja, hogy mindezt ő maga hozta létre, de már keresi a jelen állapot okát. Ezért jártok spirituális témájú előadásokra, ezért kezdtetek el erősen a természetes gyógymódok felé fordulni, ezért keresitek a mai ember számára segítséget adó életideológiákat. Az elégedetlenség érzése az, ami keresésre késztet. Lassan tömegek fognak ráébredni a már régóta feszítő érzésre, ami egyre erőteljesebben jelez- ez így nem jó. Amikor az ember megszületik erre a világra, egy már meglévő, mások által létrehozott, kialakított szituációba születik bele. Ez kultúránként kissé változó, de az alap életfelfogás megközelítőleg egyforma. Az emberi élet teljes idejére „íródott” egy társadalmi forgatókönyv, kisgyermekkor- iskola- karrier- család- ház- autó- nyugdíj- unokák- betegség- halál. Nagyjából ezek az állomások kerülnek be a köztudatba. Ami önmagában nem is rossz, az alapgondolat tökéletesen megfelelő a spirituális életvezetés állomásainak. Az emberek mégis úgy érzik, valami káosz alakult ki, ahol a támpontok nem támpontok többé. Talán ez a tény még nem mindenkiben tudatosodott, de már az érzés felszínre került, és ez nagyon jó.
Az egyén azért született, hogy önmaga képességeit maximálisan kifejlessze és megtapasztalja. A támpontok jó kapaszkodók lehetnének az élet filmjének felépítésében. Ezt a kívülre helyezett biztonságot ma már nem találja az úton járó. Legfőbb oka a káosz kialakulásának a megszokás, és a mások által szabott korlátok felállítása. Az emberi tudat teremtő ereje határtalan. Mégis mindent megtettünk, hogy határt szabjunk a tudat szárnyalásának. Kialakítottunk külső és belső szabályokat, és ezen korlátok között törekszünk élni, és másokat, az utánunk jövőket is erre idomítjuk.
Belső korlátok – ezt képes vagy megtenni- ezt nem vagy képes megtenni Mivel az életélményeinket ilyen módon egész társadalmak (tömegek) számára sikerült lekorlátoznunk, infarktust hoztunk létre az élet áramlásában. Vajon ki próbálná meg a növekvő gyermeket egy szabott ketrecbe zárni, hogy ne tudjon nagyobbra nőni? Ugye, ez elképesztő gondolat? Mégis megtette az ember önmagával. Elfogadta, és újraalkotta a korlátait. S most már egyre erősebben tudatosodik, hogy szűk lett a határ. Nem férünk már el az általunk szabott keretek között.
Például nézzük meg a szokásos megélhetési formáinkat, ami szükséges, hogy a fizikai szinten fenntartsuk testünket is. Vannak szabott, rég megszokott foglalkozások. Ezek valamelyikéből választunk, erre specializáljuk ismereteinket, s ebből akarunk pénzt szerezni, megélni. Versenyhelyzet alakul ki. Az élni, és élni hagyni elv itt már eleve káosszá válik. S ha valaki eltávolítja a korlátait, világra szóló szenzációt lát benne a tömeg.
Ha lenne egy olyan család, akik jurtában élnek gyermekeikkel, és egyszerű körülmények között ellátják testi szükségleteiket, tanítják gyermekeiket a világi tudományokra, és a természet életideológiájára. Megélik a SZABADSÁGOT. Mindenük megvan, amit megteremtenek. Megteremtik azt, amire valójában szükségük van. De ezt mi, a többiek, akik még sokkal többen vagyunk, nem nézzük jó szemmel. Hiszen olyan jól megszoktuk már az infarktus állapotát. Mi lesz, ha fáj a műtét? Az ember fél az újtól, fél önmagától. Mégis a szükség törvényt bont már, és kezdi ráébreszteni a tudatokat a VÁLTOZTATÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRE. A változtatás igénye az elégedetlenség érzéséből tudatosodik, s ez hamarosan elsöpri a megszokásból kialakított életvezetést. Mikor valami megszűnik, az új be tud lépni ennek a helyére. Városainkban növekszik a népsűrűség. Mindenféle értékes emberi tudás egy- egy helyre összpontosul. Máshol hiány keletkezik
Aki egy keveset tanult már az élet áramlásáról, az tudja, hogy az egész világegyetem élete a tágulás- beszűkülés ritmusában változik. Ez a változás maga az élet. Ennek a változásnak különböző fokozatain különböző megnyilvánulásokat tapasztalunk. Jelenleg néhány dologban az összpontosulás tetőzésénél tartunk. Könnyű kitalálni, vajon mi következik ezután. A tágulás. Hasznos és kívánatos lenne pl. az emberek egy részének átrendeződnie más életterületekre. Ez a döntés új távlatokat nyitna meg, sokak életlehetősége más formákat kínálna. A tudatosság nagymértékű hiánya akadályozza meg, hogy ezt a döntést meghozzák. Nehéz a korlátokat levetni, mert senki sem tudja, mi van odakint. Azért nem tudják, mert az elme a korlátok közt lát csupán. A korlátok levetésében segít a tudatosság, ami először a spirituális keresésben ébred fel, és önmagába vetett hitté alakul. Az önmagadba vetett hit rávezet a saját valódi természetedre, a tudat teremtő erejének korlátlanságára. A tudat teremtő erejének korlátlanságát úgy lehet megismerni, ha megismerjük először a jelenben felállított korlátait.
- Létezésének fel nem ismerése
- Ennek okán a félreteremtés
- Működésének meg nem értése
- Ennek okán a dolgok kívülre helyezése
- Ebből következik a felelősség áthárítás, és a kiszolgáltatottság élménye
- A kiszolgáltatottságból következik a félelem mindenre kivetítése
- A félelem életérzés további öntudatlan negatív teremtéseket szül, s ez további félelmeket
ÉS A KÖR BEZÁRULT!
A keresés lényege: megismerni és megtenni, hogy a bezárult kör újra megnyíljon. Az életélmény elégedetlensége az elégedettség utáni vágyat ébreszti fel. –Az elégedettség utáni vágy a keresést ébreszti fel. –A keresés a megértést ébreszti fel. – A megértés a megoldást hozza meg. Elégedettséget akkor érez az ember, amikor biztonságban érzi magát. Most azt tapasztaljuk, hogy nincs biztonság sehol. Azért van így, mert mások teremtéseibe akarunk kapaszkodni. A biztonságélményt a saját teremtés adhatja csak meg, és semmi más. Mikor felismerted a tudat természetét, elkezdesz tudatosan teremteni, még ha ára van is.
A TUDATOS TEREMTÉS TÖRVÉNYEI
Első tudatosítás: Életed minden eredménye saját gondolatod visszahatása.
Második tudatosítás: Hidd el ezt, és ennek jegyében vizsgáld meg jelen állapotodat.
Harmadik tudatosítás: Nevezd meg mi az, amit nem akarsz tovább, hogy így legyen.
Negyedik tudatosítás: ezeket az élményeket, amit nem akarsz, szedd pontokba, és írd le az alábbiak szerint. Fizikai szint: környezet, körülmények (pl.: lakás jövedelem, külsőd), Érzelmi szint: elismertség, félelmek, vágyak, önbecsülés, barátok, rokonok, Értelmi szint:ismeretek – ennek megfelelő alkalmazása.
Ötödik tudatosítás: pontokba szedve, mit teszel azért, hogy megváltozzon?
Válasz: Megérted és megváltoztatod gondolataidat.
A GONDOLAT MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK MÓDJAI: a vágyás, a megengedés és a megkapás létrehozza az elégedettséget. A vágy helyes megélése. Az egyén valódi vágyának helyes felismerése az első feladat. A vágyak különböző módon, és okból ébrednek fel. A vágyás: Mindenki születésekor magában hordozza azt a vágyat, hogy egyéni életélményét megélhesse. Ennek megvalósulását sok minden akadályozza. Az akadályok felismerése és belátása közelebb visz legfelsőbb életcélodhoz. Akadályt képez: a tanult minta a megszokás (félelemérzés, ha eltérsz tőle), elvárásnak megfelelés (így élj, így gondolkodj, ezt vedd és használd) – kívülre helyezett biztonságpontok. Az egyén valódi vágyainak megismerésére és megtalálására egy nagyon egyszerű módszer áll a rendelkezésére mindenkinek. Minden helyzetben figyeld meg, hogyan érzed magad. Ha vágyaddal egyezik gondolatod, akkor jól érzed magad. Ha vágyaddal nem egyezik gondolatod, akkor nem érzed jól magad. Ezen az önvizsgálati módon már könnyen eljuthatsz ahhoz, hogy mit szeretnél. Fogalmazd meg, mit nem szeretnél, ami helyette van, azt szeretnéd. Megengedés: Mikor letisztáztad magadban, mire vágysz tulajdonképpen, már el is indítottad a teremtést. Az első akadályon túljutottál, a haladás útjára léptél vágyaid kiteljesedésében. Más már nem is történhetne, mint vágyaid megvalósulása. Mégsem mindig így történik, mert ezután meg kell engedned, hogy teremtésed bejárja a szükséges útját és megnyilvánulhasson. Szükséges a teremtés folyamatának megengedése.
A MEGENGEDÉS HELYES MEGÉLÉSE ÉS AKADÁLYAI:
1. akadály:
ELLENTEREMTÉS: A megengedés legfontosabb tényezője, hogy ne hozz létre ellenteremtést. Például, azt gondolod –szeretném ezt vagy azt, de a következő gondolatoddal ellenteremtesz: … igen, de… nincs időm, nem értek hozzá, nem segítenek, nem merem, félek tőle, nem telik rá …stb. Ezután újra ébred a vágy, és azt mondod, tudom, hogy meg tudom teremteni. Akkor valaki azt mondja: – ugyan már, hogy gondolod! Ezt elhiszed, még ha kis időre is, vagy védekezel, de mégis gondolsz egy kételkedő mondatot.
HELYES MEGÉLÉS: az önmagadba vetett feltétel nélküli hit az egyetlen, ami számodra bevonzza szándékodba az összes szükséges körülményt. Értsd meg, az elme csak a saját korlátain belül tud gondolkodni. Dobd el ezeket a korlátokat, s a világegyetem válaszolni fog teremtésedre a megfelelő időben, s a megfelelő helyen.
2. akadály:
TÜRELMETLENSÉG: Ha már tudsz valamit a teremtő erőről és elkezdesz tudatosan teremteni, eleinte hiszel is annak megvalósulásában. Kis idő elteltével azonban lelkesedésed ellaposodik. A tudat korlátozó természete ebbe is beleszól. Kimondva vagy kimondatlanul megszabod magad időkorlátait, és a módszereket. Ha ezek nem jönnek létre, türelmedet és hitedet elveszíted, az elme győz. Beigazolja azt, amire vágyott, hogy Te azt úgysem tudod. Hiszen visszahúz – a saját hit hiánya. Az, hogy nem tudod elképzelni vágyad megvalósulását, mások ellenvéleménye, és a türelmetlenséged. HELYES MEGÉLÉS: ismerd fel, hogy a világegyetemben minden tökéletesen működik, s Te is mindig azt kapod, amire a legnagyobb szükséged van a fejlődéshez. Ahogy nő a tudatosságod, úgy nő a teremtő erőd, s ennek megfelelő időben érkezik meg teremtésed gyümölcse.
3. akadály:
HIÁNYÉRZET: A hiányérzet hiányérzetet szül. A teremtő gondolat mindig teremt. Ha azt teremted, hogy hiányzik valami, akkor az valósul meg. Helyes megélés: a hiányérzet a teljesség megélésétől való eltérésből fakad. Segítő, figyelmeztető jel, hogy felismerd, félreteremtettél. A hiányérzet ezért eszköz és nem cél! Ezt vésd jól eszedbe. Ne tapadj meg az érzésnél, hogy hiányzik valami. Ismerd fel a jelzést és keresd a megszüntetéséhez a megoldást. Megkapás- Élj vele, ne szállj el, tudd, hogy te teremtetted, légy természetes a megkapás élményében.
AZ ELLENTEREMTÉS RENDSZEREI
A szokások, tanult mintáik, és az elvárások oly mélyre gyökereztek elménkben, működésük önálló életet él, automatikussá vált. Szükséges újra megtanulnunk, felismernünk ezeket, hogy megváltoztathassuk ezt a káros programot magunkban. A mindennapok folyamán különböző cselekvés zónákon megyünk át. Ismerd fel ezeket a cselekvés zónákat, és minden egyes fázisban tudatosítsd magadban, mit is akarsz. Ezt a buddhizmus így hívja: éberség. A fázisok tudatosítását kövesse a jelen pillanatra vonatkozó cél (cél = tudatos teremtés) meghatározása. Gondolatodat, figyelmedet fordítsd az adott eredmény vagy cselekvéssorra, és nevezd meg: ebből most ezt akarom létrehozni. A buddhizmusban úgy hívjuk, áldást kérek rá. Ezen a hozzáállási módon az adott dolog teljesebb mértékben energiához jut. A megfelelő energia mennyiség bevonzza a helyzetbe a szükséges segítségeket, erőket.
Tudatos teremtés, gondolat.
Például:
- Ha utazol: legyen pozitív élmény az utazás, biztonságban érkezzek meg.
- Ha dolgozol: munkám eredménye magam és mások örömét szolgálja.
- Ha társaságban vagy: üzenetet hordozok számukra, és ők is számomra.
- Ha pihensz: testem megpihen, megerősödik, az aktív vagy passzív pihenés óráiban vagy perceiben.
Ha a testedet ápolod. Testem megszépül, magam és mások örömére. S mindezekhez hozzátehetsz még egy gondolatot: Hálával élem meg ezt, mert örömet nyújt számomra, s ezt az örömöt tovább…. Így megsokszorozódva tér vissza hozzám. Könnyebb akkor érezni a hálát (elégedettséget), amikor pillanatnyi elvárásainknak megfelelő esemény történik. Nehezen vagy egyáltalán nem akarod elfogadni a pillanatnyilag számodra kellemetlen, vagy fájdalmas dolgokat. Ilyenkor az első betartandó viszonyulás az, hogy ne tapadj meg az érzésben!
Vedd jelzésnek, tanulj belőle és menj tovább.
A második helyes viszonyulás: Keresd a megoldást! Ha keresed, megtalálod, és a teremtő tudatoddal megváltoztathatod. Egy nehéz helyzetet nem lehet meg nem történné tenni, de meg lehet változtatni, sőt kívánatos. A megoldás keresése, és a benne lévő tanulás, fejlődés öröme újra energiával tölt fel. Tartsd szem előtt, hogy egy számodra nehéz helyzetben ne töltsd az idődet az ok részletes feltárásával, mert azzal csak a múltra adsz energiát. Törekedj arra, hogy megváltoztasd a nem kívánt dolgot, a megértés így magától megtörténik. Erődet a haladásra fordítsd.
A LEGBELSŐBB, EREDETI LÉNYED MEGTALÁLÁSA
Az eddig elhangzottak rámutattak arra, hogy milyen tanult minták és korlátok akadályozzák meg az egyén tiszta vágyainak megnyilvánulását, vagyis életcéljának megtalálását. Mindenkiben jelen van egy legbelsőbb BÖLCS, aki tudja mit, akar megélni, és ezzel mi a célja. Ennek a legbelsőbb célnak a megtalálása hozza be életedbe a legnagyobb örömöt, ezáltal lesz teljes és boldog életérzésed. Alapvetően mindenki életcélja a lelki fejlődés. Ennek eléréséhez számtalan formát lehet megélni. Az egyén, ha megtalálja azt az életformát, ami számára a legharmonikusabb életérzést adja, akkor rátalált a saját életcéljára. Ilyenkor nyilatkoznak úgy: boldog vagyok a munkámmal, családommal, könnyen elfogadom a nehézségeket, mert tudom, hogy bennem van a segítség. Élvezem az életet, és elfogadom az elmúlást, mert az is az élet része. Néhányan, akik az előadást hallgatják, talán azt gondolják, ez biztos így van, de mit csináljak, ha ezek a lehetőségek számomra nem adottak, mert hiába teremtek én- A KÖRNYEZETEM AKADÁLYOZ A TEREMTÉSEMBEN.- Csak azok félnek mások negatív teremtéseitől, akik azt hiszik, hogy akaratuk ellenére bele lehet rántani őket, mert nem értették meg a teremtés törvényeit. Nem vonzhat senki életébe olyan eseményt, amire nem is szentelt gondolatot. Aki ezt megérti, többé már nem fog félni attól, hogy mások ártalmára lehetnek. Mert bármit képes vagy életedbe bevonzani vagy távol tartani. Aminek ellenállsz, fennáll, mert energiát adsz arra, amit nem akarsz. S mikor akarsz valamit, gyakran félsz, hogy nem sikerül, ezzel negatív energiát adsz arra is, amit el akarsz élni. Ez az ellenteremtés egyik formája.
Kulcsfontosságú, hogy tisztán és egyszerűen közöld mindig a másikkal, mit is akarsz. Ezzel elkerülöd a félreértéseket, a félreteremtéseket, s egyszerűsíted egyben a hatékony együttműködést. Az együttműködés azt jelenti, folyamatosan közlitek egymással a szándékotokat, hogy az esetleges félreteremtéseket korrigálhassátok. Minden kapcsolat akkor teljes és boldog, ha segítik egymást a saját megtapasztalásukhoz. Ha megtanultad különválasztani szándékaidat mások szándékaitól, akkor megélheted az önálló teremtés élményének extázisát. Naponta többször figyeld meg a belsőből érkező jelzéseidet, és értékeld ki. Ebből megtudhatod majd, hogy szándékaid felé, vagy elfelé tartasz. Biztosítsd az időt rá, hogy elmédre figyelj. Ha már az elmédre tudsz figyelni, meg tudod állítani gondolataid áramlását egy rövid időre. Ezen idő alatt létrejön a kapcsolat a legmélyebb bölcsességed és elméd között.
Kevesen szeretik az állandó változást. A régebbi tapasztalatok, melyek szintén a félelem alapján született teremtésből fakadtak, visszatartanak az újtól. Változtasd meg döntésedet, és tudd, nem vagy kiszolgáltatott az életeseményekben. Bármikor hozhatsz másfajta döntéseket, amik már nem a régi félelmeidre épülnek. Életélményedet te magad alakítod pozitív, vagy félelemből fakadó teremtő gondolataiddal. Ha eljutottál már életcélod meghatározásához, nem kell mást tenned, mint elképzelni kell, hogy azokat az embereket vonzzad magadhoz, akiknek szándékai harmonizálnak a Te szándékaiddal. Így egymást kiegészítve, segítve viszitek a vágyott életcélok felé. Ezért folyton csak arra gondolj: azokat az embereket vonzom magamhoz, akik segítségemre tudnak lenni, és akiket segíteni tudok. Az egymásra találásban rendkívüli fontos szerepe van az egyének spontán tapasztalásának. Telefonon is csak azt lehet felhívni, akinek szintén van készüléke, és az üzemben van. Ha kikapcsolja és alszik, nem lehet telefonálni. A fizikai világba való leszületéskor az elme túlságosan belemerül az anyagi világ káprázatába, ezért sokan el sem kezdik keresni a valóságot, így nem is találják meg. Ezért olyan mélységes a vágy azokban, akik már felébredtek, hogy másokat is a tudatosságra rávezessék. Mert alvó emberekkel nem tudsz együttműködni, magadra maradsz. Ezért segítesz magadnak, ha nem azonosulsz a másokkal történt élményekkel. Jobb segíteni, mint magadnak megteremteni ugyanazt. Nem az a célod, hogy magadra vedd a világ baját, hanem az, hogy segíts megjavítani.
Minél konkrétabban fogalmazod meg a szándékodat, annál pontosabb. A teremtő szándékot először tudatosítsd magadban, hogy legbelső jelzésed szerint mire vágysz, ezt pontosan fogalmazd meg, de ne azt, hogyan történjen meg a vágyott eredmény. Azért, mert számtalan összefüggés áll a rendelkezésedre, amiről nincs tudomásod, és ha megfogalmazod a hogyanokat, akkor KORLÁTOKAT szabsz a vágyott teremtésed elé. Minden mozgásba lendített teremtés célt ér, ha nem gondolsz vele ellentétes gondolatot. Ugye milyen könnyűnek tűnik? Az is, a gyakorlat mégsem ezt mutatja, mert a megszokás és az éberség hiánya gátolja a természetes folyamatot. Ezért kell az éberséget megtanulni és gyakorolni. Az elme fixációit tudatosan megváltoztathatja mindenki a megfelelő gyakorlatokkal. Ahogy nő a pozitív életérzés, úgy nyilvánulnak meg teremtéseid egyre rövidebb idő alatt. A teremtő tudat felismerése mellett már csak a személyiség fejlődését kell elősegíteni, s a kettő együtt eredményes. A technika önmagában nem teremt, mert a teremtő személy energiája játssza a döntő szerepet. Olyan gondolkodási és viselkedési szokás uralkodott el az emberek között, ami az állandó kritizálásra és elégedetlenségre korlátozódik. Ha valaki ezt látja, még nem indok, hogy ő maga is részt vegyen ebben a téves társasjátékban. Engedd meg másoknak, hogy éljék saját életélményüket, és engedd meg magadnak, hogy Te is éld saját életélményedet. Talán úgy gondolod, ezt a legnehezebb megtenni. Amikor eléred az átbillenési pontot a tudatos gondolkodásban, élvezni fogod azt, amit látsz. S lassan magaddal rántasz” másokat is, a látszat ellenére is. Ez újabb örömforrás lesz számodra (szellemi orgazmus). A problémák feltérképezése és az okok feltárása hajlamossá tehet arra, hogy megijedj a sok változtatni való feladattól. Ez újabb félelem csupán. Éld meg a benne rejlő örömöt, elégedettséget. Nem az számít, ami volt, hanem az, ami van. A jelen építi a jövőt! Ezért légy mindig lelkes és örömmel teli.
MAMÁK ÉS MÁS ELLENTEREMTŐK: Ha más valaki rád akarja erőltetni nézetét, akkor, amikor Te már pontosan tudod, hogy mi a célod, ne veszekedj vele (ne adj energiát arra, amit nem akarsz). Egyszerűen engedd meg, hogy Ő így gondolja, engedd el a füled mellett a zsarnok szavakat, légy kedves és céltudatos. Értsd meg az Ő nézeteit, tiszteld azokat, s tarts ki elhatározásod mellett. FIZIKAI SZINTHEZ KÖTŐDÉS- SZABADSÁG VAGY RABSÁG? A fizikai kötődések felhalmozása egyszer olyan szintre jut, hogy rabsággá változtatja azt, ami korábban kívánatos volt számodra. Ezért ne másold le mások igényeit.
Vizsgáld meg jól, mi az, amire valóban szükséged van, tudatosítsd ennek okát és célját, ezután NE TÉRJ EL ettől. Így elkerülheted azt, hogy a felhalmozás következményei rabságot okozzanak (mindennek ára van). Először teremtsd meg a tárgyhoz tartozó szükséges dolgokat. Ha kölcsönt veszel föl, akkor előre örülj a törlesztő részleteknek, mert ez azt jelenti, képes vagy rá, hogy megteremtsd (még ha részletekben is) az árát. Ha félsz a részletfizetéstől, akkor inkább még ne vágj bele egy ilyen döntésbe, mert valóban megteremted azt, amit gondolsz: – nehéz lesz. Gondold azt, hogy képes vagy rá! Döntsd el, mi az, ami igazán fontos a számodra, és NE TERHELD TÚL MAGAD. A fontossági sorrendbe belefér a fizikai és a szellemi javak megteremtése. Mindig arra gondolj, TÖBB VAN, MINT ELEGENDŐ, JUT BELŐLE MÁSOKNAK IS.
Amit el tudsz képzelni, azt megkaphatod, megvalósíthatod, azzá válhatsz, ha akarod további ismereteket és gyakorlatokat kaphatsz a kurzusainkon, és a meditációs szobák alkalmával.
Hegedűsné Zentai Zsuzsanna
Spirituális tanító